LukacsKrisztian.hu

Leendő légideszantos

Tizenéves koromban katonának készültem. Azt gondoltam, hogy a katonaság tiszta és egyszerű szabályrendszerben játszódó társasjáték. Aki erősebb az győz, aki gyengébb az veszít. Azt gondoltam, hogyha erős és okos leszek, akkor a nyertesek oldalán állok majd. Megfeledkeztem az olyan apróságokról, mint például amikor a sereg egy részét azért vezénylik valhová, hogy az ellenfél megsemmisítse őket, de ezen idő alatt más egységek mozoghassanak, megmenekülhessenek. Megfeledkeztem arró, hogyha nem én vagyok a mesebeli Rambó, akkor egy ilyen ütközetet nem fogok túlélni.

Légideszantos szerettem volna lenni és ennek érdekében évekig jártam a "hadkiegre" és próbáltam meggyőzni a helyi sorozó tiszteket, hogy Szolnokra vonulhassak. A 2. évben már alkoholt is vittem egy tisztnek, hogy végre sorozzanak be.

Voltak barátaim, akik Szolnokon voltak katonák és azt a történetet terjesztették, hogy Furkó Kálmán a kopaszokkal kimegy a nagy semmi közepére, feláll a terepjárója motorháztetejére, belenéz a távcsövébe és azt mondja: Addig a fáig futunk! Persze senki nem lát fát és a kopaszok nagyon kétségbeesnek.

Elhatároztam, hogy én lefutom az első alkalommal azt a távolságot, így jártam a hegyekbe futni, búvárkodni, ejtőernyőzni, barlangászni. Mindent csináltam ami jól jöhet egy ilyen kiképzésen.

Sokat szaladtam akkoriban a kosárlabda edzések mellett és a 16 km-es válogató mellett is. (világrekord kísérlet csapatba bekerülés)

A végén már volt olyan nap amikor kimentem az egyetemre kora délután és addig futottam a körpályán amíg le nem ment a nap. :) Egy másik alakalommal átfutottam a Bükköt. Szóval edzettem rendesen.

A sorsom és szerencsém mint olyan sokszor az életemben most is mellém állt és nem engedte, hogy hülyeséget csináljak. Eltörtem a lában amikor egy légibemutatóra készültem. Feküdtem otthon a kezemben a várva-várt behívóval és azon töprengtem, hogy most mit csináljak. Maradt a "B" terv: informatikus lettem.

• élet