iPad a napi munkában.

Hallgatom a Heti Meteort, ahol épp az a téma, h az iPadnak hol a szerepe a napi munkában. A műsorvezetők nem tudnak jó választ adni a kérdésre, mivel az elmondásuk alapján a munkájukban az iPad nem tudja kiváltani a laptopot.

Mivel én lassan két éve többet használom az iPadet a napi munkához (4-5 óra naponta) mint a laptopomat (3-4 óra naponta), ezért összeírom, hogy miben segít, hátha valaki a leírtak alapján át tudja kicsit alakítani a mindennapjait.

Huzamosabb ideig nem használtam más táblagépet, csak az iPadet.

az életmentő táblagép

Leon fiam születése környékén gyakorlatilag az életemet és a cégem életét is az mentette meg, hogy volt egy eszközöm, amin szélsőséges körülmények között is jól tudtam dolgozni.

Ha nincs ez az eszköz, akkor biztosan nem tudom határidőre ellátni a munkám. Biztosan elhanyagolom a projektek dokumentálását és a kommunikációt. Ha ez bekövetkezett volna, akkor az iPad árának sokszorosát buktam volna el ebben az időszakban.

munka extrém körülmények között

Az iPad jó munkaeszköz volt az orvosi vizsgálatokra várva, jól működött a szülés utáni 3 napban a kórházban. Jó volt, hogy mindenhol jelen voltam, mindig a feleségem segítségére tudtam lenni, de ezt nem járt a munkám elhanyagolásával.

munka a családommal

A fiunk lassan 20 hónapos és sikerült egy olyan munkamenetet kialakítanom, amiben reggeltől maximum 14.00 -ig laptopon dolgozok, de utána kimegyünk a Margit Szigetre vagy egy játszótérre Leonnal.

Ehhez az kell, hogy azokat a dolgokat, amiket telefonon kell intézni, vagy elvégezhetők az iPaden is, azokat délutánra halasztom.

Tipikusan ezeket a dolgaimat intézem az iPaden, délután a zöldben:

  • telefonhívások
  • e-mailek elolvasása, megválaszolása
  • feladatok ütemezése, dokumentálása, delegálása
  • projekt dokumentációk megírása
  • szakértői anyagok vázlatainak elkészít, vagy a dokumentumok megírása
  • alvállalkozóktól vagy ügyfelektől bejövő dokumentumok elolvasása, véleményezése
  • prezentációk, vagy azok vázlatainak az elkészítése
  • dokumentumok rendezése ( ritkán fordul elő )

Gyakorlatilag bármit el tudok látni a szoftverfejlesztésen és a nagyobb számítási kapacitást igénylő feladatokon kívül ( pl. képek tömörítése, optimalizálása), igaz hogy a dokumentumokat át kell nézni utólag a laptopon is az elütések miatt.

A weblapok forráskódjainak átnézését is a laptopon végeztem eddig, de most új szoftvereket tesztelek, amik biztatóak és a terveim szerint lehetővé teszik, hogy ezt a munkát is el tudjam végezni egy játszótéren.

Ha végre lesz iOS-re helyesírás ellenőrző magyar nyelven is, akkor még hatékonyabban ki tudom majd használni az iPadet.

Ez az írás is egy játszótéren született a fiammal. :)


Kategóriák:

Kik vagyunk?

  • Lukács Krisztián

    Családfő, akinek fő célja, hogy teljes életet éljen.

  • Darnyik Szilvia

    Anya és feleség. Igazságszerető, lényeglátó. Múzsa és pénzügyi zseni. A legjobb író a Földön.

  • Lukács Leon

    Foglalkoztatási Hivatal Vezető. Mókamester és erőbajnok. Kicsikincsünk.

Hogy telnek a napjaim?