Mentorálást végzek jelenleg az alábbi témakörökben

Mentorálást végzek jelenleg az alábbi témakörökben:

Online vállalkozás indítás

Ezen szolgáltatás keretei között olyan ötletgazdák keresnek meg, akik tervezgetik egy online vállalkozás beindítását. A legjobb döntés, ha az ötletfázisba bevonsz, mert a tapasztalataim alapján, ha későbbi fázisban csatlakozom, akkor csak feltárni tudom az elkövetett hibákat, de azokat megakadályozni nem. Ez projektenként változó kárt jelent (30-70%). Azaz a későbbi fázisban feltárt hibák azt szokták megmutatni, hogy a befektetett energia és pénz 30-70% felesleges volt, mert elkerülhettük volna (egy részét), ha korábbi fázisban elkezdünk közösen dolgozni.

Velem sem lesz 100% -os a projekt, a veszteség elkerülhetetlen. Abban tudok segíteni, hogy ennek a mértéke a lehető legkisebb legyen és ha megtörténik, akkor a lehető legtöbbet tanuljunk belőle.

Online vállalkozásból vállalat

Ebben a szolgáltatásban olyan cégeknek segítek, aki stabilizálták a magukat, de az alapítón múlik szinte minden, aki ezért túlterhelt. Az alapítónak segítek abban, hogy nagyságrendekkel kevesebb munkával nagyságrendekkel többet keressen.

Ez általában egy több éves, nehéz projekt eredménye, de amikor sikerül, akkor mindenkinek az az élménye, hogy megérte a befektetett rengeteg energia.

Online vállalkozás nemzetközi pályára állítása

Stabil hazai jelenléttel rendelkező cégeknek tudok segíteni ezzel a szolgáltatással.

  • Felmérjük a lehetséges országokat,
  • kiválasztjuk a valódi online versenytársakat,
  • megvizsgáljuk ezen versenytársak online jelenlétét,
  • feltárjuk az erősségeiket, gyengeségeiket,
  • stratégiát készítünk,

Belépünk a piacra és mérünk, mérünk, mérünk. Adatvezérelten döntünk, tanulunk és egyre sikeresebbek leszünk.

Startup termékfejlesztés és validálás (online termékek vagy szolgáltatások esetén)

Jellemzően már elindult, vagy indulás közelében lévő startupoknak segítek ezzel a szolgáltatással. Ezen startupok alapítója rendelkezik valamilyen erős vízióval, de nem találja a növekedési kapcsolatot a piaccal.

Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat:

  • Mit fejlesszünk?
  • Mivel ne foglalkozzunk?
  • Hogyan teszteljük a piacot gyorsan, hatékonyan?
  • Hogyan szerezzünk korai felhasználókat?
  • Hogyan termeljünk gyorsan bevételt?

Online marketing tanácsadás

Online strategia tervezés a szolgáltatás alapja, melynek részeként foglalkozunk a

  • folyamatokkal
  • konverzióval
  • látogatottság növeléssel
  • versenytársakkal és a piaccal
  • tartalom marketinggel
  • felhasználói élmény gyűjtésével
  • felhasználók profilozásával
  • automatizálással

SEO és technikai audit, webes architectúra tervezés

Pénzügyi tudatosság vállalkozóknak

Tapasztalataim alapján akár éves 100.000.000 -s bevétellel rendelkező cégek is esetenként olyan elemi méréseket nem végeznek a pénzügyeikkel kapcsolatban, amin meglepődöm.

Gyakran élnek ezen cégek vezetői abban a hitrendszerben, hogy:

  • ha többet dolgozom, több lesz a bevételem,
  • ha többet hirdettek, több lesz a bevételem.

Ezzel gyakorlatilag skálázhatatlanná teszik a cégüket és ledarálják magukat. Azaz az alapító miatt nem képes a cég fejlődni.

Ez egy nehéz, sok hónapos projekt, mert általában ezen hitrendszerek és folyamatok átalakítása nagy munka. Olyan dolgokat kell átalakítanunk és megszüntetnünk, amik most hátráltatják a céget, de a múltbeli sikerek ezeknek volt köszönhető. Komoly munka fejben az alapítóknak. Ezen az úton segítem végig őket.

Pénzügyi tudatosság magánembereknek

Abban az estben, ha nincs vállalkozásod, de szeretnél a pénzügyeidben tudatosabban fejlődni érdemes átgondolnod ezt a fajta együttműködést. Ha nincsenek meg a kellő alapok, akkor ajánlani fogok pár cikket és könyvet amit érdemes elolvasnod az előtt, hogy elkezdünk közösen dolgozni. Ha tudatos vagy a pénzügyeidben, de szeretnél továbblépni, akkor való neked ez a program. Ahogy egyik programban sem, itt sem fogom megmondani neked, hogy mibe fektess. Abban fogok segíteni, hogy tudatosabb légy a pénzügyeidben és önállóan meg tudd találni a számodra kedvező befektetéseket.

Online vállalkozások számára mentorálas

  • céltervezés,
  • fókusztartás, mivel foglalkozzunk és mivel ne,
  • látogatottság növelés,
  • bevétel növelés,
  • konverzió javítás,
  • folyamatok kidolgozása, átalakítása, hatékonyabbá tétele,
  • termékfejlesztés,
  • pénzügyek
  • termék és szolgáltatás fejlesztés
  • versenytársak
  • céges belső folyamatok
  • stb... minden, amire egy online vállalkozónak szüksége van.
Mennyire tetszett a cikk?

Ajánlott tartalmakPowered by ArticleSuggestion