tehénpásztor

A középiskolás időszakom (14 vagy 16 lehettem) egyik nyarát tehénpásztorkodással töltöttem egy rokonom vállalkozásában. A munka érdekes és új volt számomra. Reggel korán keltem, kitakarítottam az ólat, a fejőgéppel lefejtem a tejet (kb 10 tehén), majd kihajtottam az állatokat a mezőre legelni, délben visszajöttünk inni, majd megint a mezőn étkezés volt a program. Este megfejtem a teheneket, elvittem a tejet a közeli faluba bringán, főztem magamnak valami vacsorát és lefeküdtem aludni. Volt egy nagyon jó juhászkutyám, így nem sokat kellett szaladgálnom az elkóborló állatok után, a kutya mindent elintézett, csak intenem kellett neki :)

Akkoriban leginkább az UFO történetekről és jelenségekről szóló könyvek érdekeltek.

A munkám mellett sok időm volt olvasni. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy azon a nyáron sokat esett az eső, így a katonai esőzubbonyom alatt, állva kellett a mezőn olvasnom. A napok gyorsan teltek, sok könyvet elolvastam. Utólag is sokat gondolok erre a nyárra, gyakorlatilag itt kezdődött a tanácsadói karrierem. Sokat olvastam, egyedül voltam a gondolataimmal, aprólékosan meg tudtam figyelni növényeket és az állatok viselkedését. A következő nyarakon jutott bőven az önfeledt szórakozásból, így ez a tapasztalat mindenképp megérte azt a nyarat.


Kategóriák:

Kik vagyunk?

  • Lukács Krisztián

    Családfő, akinek fő célja, hogy teljes életet éljen.

  • Darnyik Szilvia

    Anya és feleség. Igazságszerető, lényeglátó. Múzsa és pénzügyi zseni. A legjobb író a Földön.

  • Lukács Leon

    Foglalkoztatási Hivatal Vezető. Mókamester és erőbajnok. Kicsikincsünk.

Hogy telnek a napjaim?